A megcsalás kezelése hazugsággal olyan, mint a kávéfoltra tolt fotel…
Van egy nagy félreértés a hazugságokkal kapcsolatban. Az ember azt hiszi, hogy a kisebbik rosszat választja, mert magánál a dolognál is szörnyűbb az, ha kiderül.
A kifogásoknak számtalan variációja van: „nem akarom megbántani”, „jobb, ha nem tudja”, „nem tartozik rá”, „nekem is lehetnek titkaim”, stb. Bár jól hangzanak, mégse könnyebb utána az ember lelke. Hetekig, akár hónapokig piszkálja a gondolat: megúszom, vagy kiderül?
A hazugságot illetően a leglényegesebb dolog mégis az, ami előtte történik. Ha valamit szépíteni akarunk, akkor az, amit csináltunk valószínűleg beleütközik valamilyen korábbi megállapodásunkba, egy olyan szabályba, amivel korábban egyetértettünk.
Van úgy, hogy tudatosan, van úgy, hogy véletlenül teszünk valamit, ami bánthatja a másikat, vagy kárt okozhat neki. Akármi is lesz, legjobb tisztázni azzal, akit érint. A titkolózással, vagy pláne a hazugsággal az ember elsősorban magának árt, hisz ettől kezdve elkezd egy kicsit visszahúzódni, már nem olyan vidám a dolgokkal kapcsolatban, esetleg arra vetemedik, hogy ok nélkül még kritizálni is kezdi az „áldozatot”. Ez persze egyenes út a kapcsolat romlásához, főleg akkor, ha valaki gyakran él ezzel az eszközzel.
Szóval: hazudj, ha – ezek ismeretében még – tudsz!
